Ezzel a technikával 1984-ben találkoztam először a gyakorlati órán az akkori tanítónénink jóvoltából. Jó pár év eltelt és ismét elő került. :) Ezen a hengeren kettő bütyök található, a hengert seprűnyélből és két kis szegből készítettem, és természetesen a fadarabka közepén van egy lyuk. Ahhoz, hogy a mintánk, fonatunk, kötésünk jól sikerüljön, tetszetős és egyenletes legyen, figyelembe kell venni három dolgot: (ezek itt az én tapasztalataim) a furat átmérőjét, szegek egymástól való távolságát és a zsinór vastagságát. A képen a zsinór 1.4 mm, a furat 8 mm, a szegek távolsága 15 mm. Természetesen ez nem szabály, ettől el lehet térni. (A hengereket magamnak készítem és már nem tudom hányadikra sikerült eltalálnom a három dolog arányát egymáshoz képest úgy, hogy a kész termék másnak is tetsszen.)
Knots, Knots és még több knots... [ha gondolod keress: szabi.bereczki@gmail.com]. Sajószentpéter
2012. november 19., hétfő
2012. november 9., péntek
Kötél hinta
Sokak szerint nem nagy valami, de ha jobban belegondolunk, egyszer örömet szerez a készítőjének, majd hosszú időre annak ad (egy kis!) boldogságot aki használja. :) Készült hárompászmás kötélből, aminek a hossza 3 m, az átmérője pedig kb 20 mm. (Megjegyezném, hogy olyan kötelet kell vásárolni ami kevésbé nyúlik.) 1 db a kötélhez való kötélszívből (23 cm átmérőjű, 12 mm vastag rétegelt fa lemez). Valamint kellett egy kis nylon zsinór is a kötélvég elbandázsolásához.
A hintának a felső végén található a visszafont hurok a kötélszívvel http://www.animatedknots.com/ splice/index.php?Categ= splicing&LogoImage=LogoGrog. jpg&Website=www.animatedknots. com (Igaz itt nem mutatja a szívet a kötélben sajna.) A másik végén az ülőke alatt van egy triplafélcsat (tripla csomó). A duplát itt lehet megtalálni: http://www.animatedknots.com/ doubleoverhand/index.php? Categ=boating&LogoImage= LogoGrog.jpg&Website=www. animatedknots.com . A kötél végén található egy tökéletes bandázs amit a CSOMÓK, HURKOK, KÖTÉSEK című könyvben találtam meg.
Marci igazán élvezte!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)